Mindennapi életünk tele van stresszfaktorokkal, hiszen világunk az utóbbi néhány évtizedben eléggé felgyorsult. Gyakran érezhetjük, hogy nincs idő semmire, a napok gyorsabban telnek, mint ahogy azt követni tudnánk, és ha végre sikerül egy kicsit megállni, utána sem érezzük magunkat igazán kipihentnek. A tartós fáradságot ugyanis nem lehet egy nap alatt kiheverni. A kiegyensúlyozott és boldog élethez az életmódváltás jelenthet megoldást. Figyelnünk kell arra, hogy minden nap legyen időnk egy kicsit lelassítani és rendezni a gondolatainkat.
A kikapcsolódásba az aktív és passzív pihenés is beletartozik, bár sokan elfeledkeznek az előbbiről, vagy nem is értik pontosan, hogy mi az aktív pihenés. A fizikai aktivitással kiválóan levezethetjük a bennünk felgyülemlett stresszt, sokkal jobb lesz az alvásunk minősége, és emberi kapcsolataink is javulhatnak.
Mit nevezünk passzív pihenésnek?
Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, miért fontos a pihenés. A testünknek szüksége van a regenerációra, ami kis energiabefektetésű tevékenységek során és nyugvó állapotban működik a legintenzívebben. Az alvás a legfontosabb pihenési szükségletünk, és nélkülözhetetlen az élethez. Mi ugyan szinte nem érzékelünk sokat a belső folyamatokról, de ilyenkor is aktívan zajlik bennünk az emésztés, méregtelenítés, különböző immunfolyamatok, sebgyógyulás, valamint az idegrendszer egyensúlyát fenntartó folyamatok. Ha egy nap alatt sok új inger ér bennünket, például élmények vagy tanulás által, akkor új idegsejt-idegsejt kapcsolatok alakulnak ki az agyunkban, melyek megerősítésében, vagyis memóriánk épségének fenntartásában jelentős szerepet tölt be az alvás.
30-40 éve hatalmas kultúrája volt a tévénézésnek, de az utóbbi pár évtizedben ez igencsak kikopott, és helyét a digitális világ vette át. Nem is csoda, hiszen az interneten összehasonlíthatatlanul nagyobb a választék mindenben, és te döntöd el, hogy éppen mire használod. Beszélgethetünk egymással fórumokon, chaten vagy akár videón, amit akár a nyelvtanulással is összeköthetünk. Nagyon népszerűek a számítógépes játékok is, míg a felnőttek az online casino oldalakkal is szívesen ismerkednek. A tapasztaltabbak már tudják, hogy melyek a legjobb fizetős online casino oldalak. A legtöbb szerencsejáték nem igényel erőteljes gondolkodást, hiszen elsősorban a szerencsén alapszik. Éppen ezért figyeljünk oda, hogy mindig felelősségteljesen játsszunk, bármilyen típusú szerencsejátékról is van szó.
Passzív pihenési formának számít még egy könnyed vagy szórakoztató olvasmányban való elmélyedés, illetve a zenehallgatás. Utóbbiban az az igazán előnyös, hogy más tevékenységgel párhuzamosan is élvezhetjük. Legyen szó egy monoton feladatról, házimunkáról, utazásról vagy tanulásról, egy kis zene a háttérben igencsak motiváló tud lenni, és máris nem telik olyan lassan az idő. Ha olyan zenét hallgatunk, amit szeretünk, az jelentősen oldja a stresszt, hiszen sok olyan hormont szabadít fel bennünk, amik a jó közérzetet támogatják. A tévénézés már több érzékszervünket is bevonja, és ezáltal nagyobb figyelmet igényel, de szintén nagyon jól ki tud kapcsolni. Sokan azonban nem vágynak extra impulzusokra, és inkább a meditációt választják vagy összekötik valamilyen különleges társas programmal, például társasjátékkal vagy wellness fürdőzéssel.
Mindenki más passzív szabadidős tevékenységeket részesít előnyben, de mindnyájan tisztában vagyunk azzal, miért fontos a pihenés. Azonban bármivel is eresszük ki a gőzt, túlzásba se vigyük, nehogy függőséggé váljon.
Mi az aktív pihenés?

Ide tartozik minden olyan kicsi vagy közepes megterheléssel járó mozgásforma, ami szórakoztat és kikapcsol bennünket. Legyen szó futásról, sétáról, kutyasétáltatásról, vízi és téli sportról, esetleg jógáról vagy hobbikertészkedésről; mindegyik sok jótékony hatást hordoz magában.
Modern életmódunkkal együtt jár a sok ülés vagy egy helyben állás, ami bizonyos izmainkra, ízületeinkre aránytalanul nagy terhet ró, így fontos, hogy ezeket valahogy ellensúlyozzuk. Az edzés, nyújtás, jóga kilazíthatja a beállt izmokat, az erőnléti gyakorlatok pedig megerősíthetik azokat ízületeinkkel együtt, és a keringés fokozásával elősegítik a méreganyagok eltávolítását. Ugyanez igaz azonban az intenzív edzés utáni pihenésre is.
Egy komolyabb edzésnap után a kiadós alvás mellett az alacsony intenzitású mozgásformák is nagyon sokat segítenek, például kerékpározás, séta vagy jóga. Ezek kicsit átmozgatják az izmaidat, felpezsdítik a vérkeringést, és ezáltal enyhítik az edzés okozta kellemetlenségeket, például az izomlázat, illetve csökkentik a sérülések kockázatát. Egy 2022-es tanulmány kimutatta, hogy a megerőltető edzés után sokkal optimálisabb lesz a pulzusszám, illetve a testhőmérséklet, ha a pihenőnapunkba is iktatunk be egy kis fizikai aktivitást.
Népszerű tevékenységek az aktív regenerációhoz:
- sétálás, túrázás
- kerékpározás
- jóga, mobilitási gyakorlatok
- habhengerlés / SMR hengerezés
- úszás
- tánc
Most már valószínűleg értjük, mi az aktív pihenés, és hogy miért is fontos ennek beiktatása a mindennapjainkba: javítja a vérkeringést, elősegíti a fizikai regenerációt, optimalizálja a pulzusszámot és a testhőmérsékletet, enyhíti az izomfájdalmakat, és hatékonyan hat a mentális egészségünkre is.
Mi az aktív és passzív pihenés közötti különbség?
Nézzük meg kicsit részletesebben, hogy mi az aktív és mi a passzív pihenés. Mindkettőnek helye van az életünkben, így fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt közöttük, és be tudjuk őket építeni a mindennapjainkba. A passzív pihenés lehetőséget ad arra, hogy eltereljük gondolatainkat különböző gondolkodtató feladványokkal, illetve hogy a szürke hétköznapokba és monoton tevékenységekbe egy kis érzelmet csempészve lelkileg is kikapcsolódjunk egy izgalmas, érdekes, gondolkodtató vagy megható történettel. Ha még mélyebbre szeretnénk ásni önmagunkban, akkor a meditáció is kiváló erre. Az aktív pihenés ezzel szemben elsősorban a testi regenerációt segíti alacsony intenzitású gyakorlatokon keresztül, és kikapcsolja az agyunkat. A fizikai jóllét mentális egészséggel párosul, így a passzív és aktív pihenés is pozitívan hat lelki épségünkre.
Mi az aktív és mi a passzív pihenés ismertetőjegye, illetve pozitív hatása? Alábbi táblázatunkban ezt foglaltuk össze:
| Szempont | Aktív pihenés | Passzív pihenés |
| Fizikai energiabefektetés | alacsony – közepes | minimális |
| Mentális megterhelés | alacsony | alacsony – közepes |
| Ezek után ajánlott | stresszes munka, mentális fáradtság, megterhelő edzés után 1-2 nappal | fárasztó nap, megterhelő edzés után azonnal |
| Példák | jóga, nyújtás, kerékpározás, séta | tévénézés, társasjáték, olvasás, zenehallgatás |
Sok átfedés van abban, hogy mely tevékenységek után érdemes az aktív, és melyek után a passzív pihenést választani. Ha mindkettő része az életünknek, akkor egy idő után könnyedén reagálunk testünk jelzéseire, és magunktól is el fogjuk tudni dönteni, hogy melyikre van éppen szükségünk.
Mikor melyik pihenésformát válasszuk?
Miért fontos a pihenés megfelelő formájának kiválasztása? A válasz egyszerű: a pihenéssel lelki és testi egészségünket szeretnénk támogatni. A nem megfelelő időzítés és tevékenység megválasztása azonban ennek ellenkezőjét válthatja ki.
Aktív pihenés ekkor ajánlott:
- sok ülés után
- mentálisan megerőltető munkát követően
- ha fel akarunk töltődni egy fárasztó nap vagy hét után
- megerőltető edzés után 1-2 nappal
Passzív pihenés ekkor ajánlott:
- kialvatlanság, betegség fennállása esetén
- mentális és érzelmi túltelítődésnél
- közvetlenül alvás előtt
- megerőltető edzés után rögtön
Összefoglalás – pihenjünk okosan!
A pihenés testi és lelki szükségletünk, de fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mi az aktív és mi a passzív pihenés. A mindennapokban akkor érezzük magunkat igazán kipihentnek, ha megtaláljuk a kettő közötti egyensúlyt, és testünk jelzései alapján el tudjuk dönteni, hogy éppen melyikre van szükségünk. Keressünk olyan hobbit, amivel alacsony intenzitású mozgást végezhetünk, hogy a pihenés egyben szórakozás is legyen számunkra, miközben a passzív pihenéssel a mély regenerációra is adunk lehetőséget. Rövid időn belül a munkában és a magánéletben is érezni fogjuk pozitív hatását.
