skocia korut

Skócia körút formájában felfedezve az egyik legemlékezetesebb élmény, amit Európa nyújthat egy kalandvágyó utazónak. Az egyhetes utazás során a skót táj legváltozatosabb arcait lehet megismerni: történelmi városokat, várakat, vadregényes hegyeket, whisky-lepárlókat és rejtélyes tavakat. A körút kempingalapú – lakóautóval vagy sátorral történik, ami lehetővé teszi, hogy az utazó valóban közel kerüljön Skócia természeti világához. Az útvonal Edinburghból indul, majd St. Andrews, Inverness, Loch Ness, Skye, Fort William és Loch Lomond érintésével tér vissza a fővárosba, számos ikonikus helyszínt felfűzve a vadregényes Felföld térképére. Ez a túra nemcsak azok számára vonzó, akik a szabadságot és természetközeliséget keresik, hanem azoknak is, akik a skót kultúra mélyebb rétegeire kíváncsiak.

A skócia körút kiinduló városa: Edinburgh

EDINBURGH, Princes Street

Az Edinburgh-i érkezést követően, olyan kempinget érdemes keresni, ahol nem szükséges a lakóautóval a belvárosban megszállni és ahonnan tömegközlekedéssel elérhető könnyen a skót főváros belvárosa.  igen kellemes helyszínnek bizonyult az Edinburgh Club Campsite, amely Edinburgh északnyugati részén, a tenger-öböl szomszédságában helyezkedik el. A tiszta és rendezett kemping kiváló kiinduló pont az utazáshoz. A helyszínről fél 25 perc alatt elérhető a belváros, de a pár perc alatt elérhető tengerparti hosszú sétával is ráhangolódhatunk a körutazásra.

Edinburgh – Inverness

St. Andrews

Másnap reggel korán érdemes elindulni a várostól északra fekvő Fife régió felé. Az első megálló a történelmi St. Andrews, amely nemcsak a golf szülőhelyeként, hanem Skócia legrégebbi egyeteméről és a tengerparti katedrális romjairól is híres. A helyi attrakciók megtekintése és az óceánparton tett séta után két útvonalon közelíthetjük meg Invernesst. Az egyik útvonal közvetlenül Invernessbe vezet (kb. 5,25 óra úttal), a másik hosszabb, de Aberdeen érintésével változatosabb – utóbbi ajánlott, ha több idő áll rendelkezésre, mivel Aberdeen gránitvárosi látképe különleges látvány.

Estére érdemes már Inverness környékére érkezni, ahol több kemping is választható:

  • Rosemarkie Camping and Caravanning Club Site: csendes, tengerközeli hely, kedvező árakon.
  • Bunchrew Caravan Park: Inverness közelében, kilátással a tengeröbölre, közepes árakon.
  • Loch Ness Bay Camping: magasabb kategória kemping, viszont ideális kiindulópont a következő napi programhoz.

Inverness városnézés

Inverness

A nap teljes egészében Skócia „északi fővárosának” felfedezésével telhet. Inverness barátságos, kompakt város, ahol érdemes végigsétálni a Ness folyó mentén, megnézni az Inverness kastélyt, illetve a Viktória-korabeli piaccsarnokot. A város számos kiváló étteremmel és pubbal rendelkezik, így gasztronómiai élmények terén sem marad hiányérzete a látogatónak. Érdemes lehet ellátogatni a Culloden Moor csatatérre is a városon kívül, ahol a jakobita felkelés végső ütközete zajlott. Délután pihenés vagy fakultatív kirándulás javasolt – akár a közeli Foyers vízeséshez, akár a Clava Cairns őskori sírhelyeihez.

Loch Ness – Eilean Donan – Skye – Fort William

Loch Ness, Urquhart Castle

Ez a nap a túra egyik legizgalmasabb szakasza. Reggeli indulással rövid megállóval érdemes kezdeni Invermoriston falunál, a Loch Ness nyugati partján, ahonnan remek kilátás nyílik a tóra, és egy romantikus kőhíd is fotózásra csábít. Innen nem messze található a híres Urquhart Castle, amely a Loch Ness partján áll, és egyik legjobb helye a Nessie-megfigyelésnek.

Továbbhaladva a cél a Eilean Donan vára, amely kétségkívül Skócia egyik legfotózottabb vára. A tengeröbölre nyíló kilátással bíró kastély filmes hangulatot áraszt – nem véletlen, hogy több hollywoodi film is forgott itt. Innen indulás a Skye-szigetre, ahol a Duntulm környéki tájakat lehet megcsodálni, akár a tengerparti sziklákon, akár az ikonikus hegyek közt.

A nap végén Fort William felé vezet az út, ahol a következő két éjszaka a Glen Nevis Caravan & Camping Parkban tölthető, mely a Ben Nevis lábánál fekszik, és remek bázis a további programokhoz.

Fort William

Fort William Skocia

Ez a nap lehet pihenő, felfedezés, vagy aktív kirándulás napja. Fort William bájos kisváros, kiváló éttermekkel, ajándékboltokkal és túrafelszerelés-specialistákkal. Érdemes sétát tenni a Loch Linnhe partján, felkeresni a West Highland Museumot vagy akár hajótúrára indulni a környező vizeken. A whiskyrajongók számára külön élmény lehet egy közeli lepárló meglátogatása, vagy aki a Skye-szigeti változatot preferálja, még az előző nap keretében meglátogathatja a Portree melletti Isle of Skye Distillers-t.

Ben Nevis túra

Ben Nevis

A 1345 méter magas Ben Nevis a Brit-szigetek legmagasabb csúcsa. A vállalkozó kedvűek már kora reggel elindulhatnak a túraösvényen, amely oda-vissza kb. 5-6 órát vesz igénybe. Bár a csúcs meghódítása nem technikás, kitartást igényel, különösen a szeles, ködös idő miatt. A kilátás viszont – ha szerencsés az időjárás – elképesztően megéri a fáradságot. Azok, akik nem kívánnak túrázni, maradhatnak Fort Williamben vagy tehetnek egy kirándulást a Glenfinnan viadukthoz, ahol a Harry Potter-filmek ikonikus vonatjelenetei forogtak.

Loch Lomond – Edinburgh

Loch Lomond

Utolsó teljes napunk reggelén indulás Loch Lomond felé, amely a skót nemzeti parkok gyöngyszeme. A tóparti Luss faluban érdemes megállni sétálni, piknikezni vagy akár csónakázni. Innen irány vissza Edinburgh, ahová délután érkezve egy rövid városnézés még belefér. Aki eddig még nem látta a Holyroodhouse-palotát vagy a Scott Monumentet, most megteheti, de egy esti séta a belvárosban méltó lezárása is lehet ennek a tartalmas hétnek.

Fotók: Edinburgh.hu, Depositphotos

Szervezett programok

Powered by GetYourGuide